Szülők a Gyermekekért Alapítvány „Bendegúz”
Az egyik legnemesebb és legszebb feladatot ellátó Alapítványunk vezetőjével, Galambosné Varga Judittal, beszélgettem.
Mikor és hogyan jött létre a Szülők a Gyermekekért Alapítvány?
Ki volt a kezdeményező?
Mint ismeretes, egyik fiam down szindrómás, ami természetesen sok problémát idéz elő egy család életében. Először megkerestem a hasonló fogyatékossággal élő emberek családjait, barátait. Beszélgetéseink eredményeként, javaslatomra született meg a Szülők a Gyermekekért Alapítvány 13 évvel ezelőtt.
Terveimben egyik legnagyobb támogatom a családom volt. Kiemelném húgomat, Galambosné Varga Györgyit, aki egyben egyik alapító tagunk is. Több alapító tagunk is ezekből a családokból tevődik össze.
Elsődleges célunk volt a down szindrómás betegek (gyerekek és felnőttek egyaránt), fejlesztése, ápolásuk és integrálásuk a társadalomba. Később, kiterjesztettük tevékenységünket a hátrányos helyzetű gyerekek és felnőttek megsegítésére is. Fontosnak találjuk gondozottjainknak olyan programokat szervezni, melyekkel integrálódni tudnak úgy, hogy a társadalom is elfogadja őket. Ennek a célnak az eléréséért közös terápiás programokat szervezünk. Milyen programjaitok vannak, illetve melyek azok, amelyek a fogyatékosok javára válnak?
Vannak idősebb szülők, akiknek nem áll módjukban gyerekeiket az ország más tájegységébe elvinni, ezért kirándulásokat szervezünk különböző nagy városokba és közkedvelt turisztikai célpontokba. Többször voltunk a Balatonon, évek óta látogatói vagyunk a Csepregi Éva Fényszóró Alapítványa által szervezett karácsonyi műsornak.
Itt szeretnénk megköszönni Mizsák Dominika segítségét, hogy minden évben részt vehetünk egy ilyen csodálatos előadáson. A mozgás is nagyon fontos a gyerekek számára ezért heti rendszerességgel edzést kapnak a nálunk elhelyezettek. Néhányan közülük már nemzetközi szinten is jó eredménnyel szerepeltek. Legutolsó részvételükről Szabó Beáta kupával tért haza. Itt köszönjük meg Rendás Péternek, aki minden ellenszolgáltatás nélkül edzi tagjainkat. Önkormányzatunk felkérésére, jelen vagyunk sok rendezvényen:
Ilyen a Gyereknap megszervezése, az Augusztus 20-i Ünnepségen segítünk a szervezésben és természetesen fel is lépnek tagjaink, verssel, zenével és kisebb színjátékokkal.
Amit eddig elmondtál az nagyon komoly és megerőltető szervezéseket igényel, de most még hátra van a Mikulás, a Karácsony. Mielőtt egy kicsit pihenőre tértek, ezekre a napokra mit a terveztek?
Nálunk a Mikulás ünnepét a decsi Mikulással (Kneller Gyula bácsival) tartjuk. Minden évben eljön hozzánk és kiosztja csomagjait. Készülünk a karácsonyra is. Csomagokat osztunk a rászoruló decsi családoknak. Minden év decemberére szervezünk egy jótékonysági estét, melyre mindenkit szeretettel várunk. Ezen az estén mi adjuk a teljes programot, a szervezéstől a fellépésig.
Kiknek a segítségével tudjátok ezeket a rendezvényeket megszervezni?
Elsősorban köszönettel tartozunk Decs Nagyközség Önkormányzatának, Heberling Tibor Polgármesternek és a képviselő testület tagjainak.
Köszönjük a vállalkozóknak, a decsi embereknek, akik évről évre támogatják alapítványunkat. Megköszönjük dr. Horváth Kálmán főispán úrnak és Papp Zsolt Endre lelkésznek, hogy évek óta elvállalják rendezvényeink fővédnökségét. Megköszönjük, Horváth István képviselő úrnak az állandó támogatását.
Mielőtt beszélgetésünket befejeznénk, érdekelne milyen terveitek vannak a jövőre?
Távlati terveink, mondhatni elsődleges célunk, egy bentlakásos otthon létrehozása. Nem lesz egyszerű, de a mi akaratunkkal és elszántságunkkal ezt is el fogjuk érni. Ehhez kívánok nektek sok sikert és kitartást. Remélem ott lehetek új otthonotok átadásánál.
Kun Györgyi
civilreferens